Cloughjordan ökofalu
Délelőtt tízre beszéltük meg a találkozót. Iva környezetvédelmi kommunikációs szakember, újságíró és zöld politikus, maga is Cloughjordan ökofalu lakója. Ő fog körbevezetni, bemutat a közösség prominens tagjainak, hogy interjúkat és fotókat készíthessek. Háromnegyed tízkor próbálom felhívni. Furák ezek a külföldi kapcsolások, nem vagyok biztos benne, hogy kicseng vagy sem. Fél órával és jópár próbálkozással később végre elérem, biciklivel gurul a hostel elé. Elfelejtett engem, és nem is ér rá. Bűntudatos arccal vadul telefonálgatni kezd, épp most kezdődik egy jógafoglalkozás, hátha bekapcsolódhatok. Kihallom a telefonból az elutasítást. Elsétálunk a házáig, bemutat a közösségi kert önkéntes vezetőjének. Holnap fognak szüretelni, Iva felveti, hogy mehetnék oda. A lány szkeptikus, de megígéri, hogy megkérdezi a csapatot, mit szólnak hozzá. Érzem, hogy nem fogok többet hallani felőle. Iva az erdő felé mutat, onnan indul a sétaút, ami körbevisz Írország egyetlen ökofalujában. Nyugodtan menjek bárhová és csináljak bármit. Ugye jól tudok tájékozódni?
Elindulok az ösvényen, nekiállok kisétálni magamból a csalódottságot. Nem baj, ha eltévedek, időm felől úgy tűnik, ráérek. De hogy lesz ebből anyag?! Természetes növényalagutakon bújok át, minden harsogó zöld és nedves, nálunk a nyár már régóta nem ilyen buja. A területet egyik oldalról hatalmas, százéves bükkös határolja. Minimum három ember kellene, hogy a törzsüket átérje, a sűrű lombkoronától egyiknek sem látni a tetejét, alighanem a végtelent súrolják. Megérintem őket, előveszem a fényképezőgépet, megörökítem girbegurba ágakat. Az ösvény egy labirintushoz vezet. Leteszem a táskám, és kívülről befelé haladva elindulok a keskeny spirálban. Tempósan végigjárom, utána olvasom el a kihelyezett táblát. ’Solvitur ambulando’ – sétával megoldható. Konstatálom, hogy már nagyjából megnyugodtam. Ha mást nem, majd fotózok kanyargó ösvényeket, mesebelire görbített faágakat, természeti formákat.
Egy tisztásra kiérve hallom a dombok mögül a „nevető jóga” résztvevőit. Bizarr. A domboldalban amfiteátrum, a lábánál focipálya. Bebújok egy zöld alagúton, csendes tanyára érkezem. Esővízzel félig telt bögre a padon, a kültéri mosogató szélén gyökérkefék, a mellkasig érő gaz napok alatt nőhetett ide. Használaton kívüli utánfutók és fémtárgyak, végleg letett szerszámok is hevernek az út mellett. És a hajó. „Lehetséges egy másik világ”. Ámulattal vegyes szarkazmussal szemlélem a közegétől távol felejtett rózsaszín géptestet. A fóliákba lépve viszont példás rend fogad. Profi csepegtetős öntözőrendszer. Minden sátor előtt virágoskert, élére kapált, feszített madzagokon felfelé kapaszkodó zöldségek. Egy másik világ.
A focipálya túlsó sarkában érek ki. Vályogból épített fedett pihenő és élénk karton szivecskékre írt kedves üzenetek vezetnek egy modern fémépületig. Kilóg a tájból, de almafák és vadvirágok súrolják az oldalát. A parkolóban egy furgonból férfi és nő száll ki, kutyával. Leszólítom őket, elmondom ki vagyok. A férfi – Davie – hallott már felőlem, Iva elküldte a levelem és fotóim. Sétára indulnak, ha szeretnék, csatlakozzak hozzájuk. Néhány szóban bemutatja az épületet. A WeCreate workspace, egy közösségi vállalkozásfejlesztési központ, co-working irodákkal helyi szervezetek, cégek, és ismeretterjesztő programok számára. Többnyire zöld fókuszú projektek működnek itt, például az itthon is ismert kosárközösségekhez hasonló North Tipperary Online Farmers Market egyik elosztóközpontja. Levelet most ne küldjünk, a postaládában rigók fészkelnek.
“Oktatási, vállalkozási és kutatási erőforrásként szolgálni mindenki számára.”
A környezeti hatás minimalizálása és a társadalmi kohézió előmozdítása mellett az alapítok célkitűzése volt, hogy modellként szolgáljanak mások számára. A Cloughjordan ökofalu projekt zöld-fókuszú workshopok, konferenciák gyakori helyszíne, örömmel működnek együtt akadémiai kutatási programokkal is. A helyszín kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy egy meglévő közösségbe integrálódjanak, kapcsolódjanak a városkához. Az egykori mezőgazdasági területen egyébként 17 000 fát ültettek. Az itt élők karbonlábnyoma a fele egy átlag ír polgárénak.
A dombon le, az amfiteátrum felé indulunk. Davie elmondja, hogy a terület többnyire sík, a magaslatokat a házhelyekből kitermelt földből emelték, jóval több lett, mint amire számítottak, de ez az egyik kedvenc helye az ökofaluban. Hobbi csillagász társaság is látogatja a dombokat. Bánatomra pont ugyanazon az úton megyünk vissza, amerről jöttem, de kárpótol, hogy Davie végig mesél. Egy ponton rájövök, mekkora szerencsém van, hogy a random kutyasétáltató, akihez csatlakoztam, az ökofalu egyik alapítója, aki éppen a környéken letelepedni vágyó ismerősének mutatja be a helyet. Nemhogy nem zavarok, a kérdéseim olykor még tovább is lendítik a bemutatót.
A kertek és bükkfás után a lakóövezetben teszünk egy sétát. Az ökofalu projekt nagy népszerűségnek örvendett már az induláskor, a 2008-as gazdasági világválságot megelőzően az összes föld le volt foglalózva. A krízis viszont súlyosan érintette az alapítókat és a beköltözni vágyókat is, a befektetések felét elbukták. Jelenleg sokan nem a területen, hanem kívül, a városban laknak – Davie is. Ez egyébként pozitívan hatott a település lakosságszámára, a korábban alig-alig fenntartható iskola mellett óvoda is nyílt Cloughjordanben. Az ökofalu területén jelenleg 55 ház áll a 130 házhelyen. Egy darabig biztosan nem is lesz több, mert a városi csatornázási rendszer elérte teljes kapacitását. Akkor lehet majd tovább bővülni, ha sikerrel jár a szennyvízelvezetés átalakításáért folytatott lobbi. A többnyire vályogból, kenderből épült házakat biomasszával vagy napenergiával fűtik. Egyedi karakterű zöldtetős, (éppen felújítás alatt álló) és napelemes cseréppel kirakott házakat is látunk. Rendes út van, működő infrastruktúra, de a tövig nyírt fű helyett kusza virágdzsungel rejti az épületeket.
Általánosságban is igaz minden ökofalura, ahol én eddig jártam, hogy a közösségi aspektus megvalósítása és működtetése a legnehezebb. Davie erről is beszél. A konszenzusos döntéshozatal nem mindig egyformán hatékony vagy örömteli minden résztvevő fél számára, a közösségi munkában is vannak hullámhegyek-völgyek. Szerint a legnehezebb a fiatalok bevonása, ami részben a lakhatási válságnak is köszönhető. Állítólag több, mint 250 000 lakás hiányzik az ír piacról, és amíg az elmúlt évtizedben az ingatlanárak 75%-al, a bérek csupán 27%-al emelkedtek. Erre szerinte egy co-housing rendszer kínálhatna valamiféle megoldást. Már a hanghordozásából is egyértelmű számomra, hogy nem most gondolkodott el ezen először, kiderül, egy kis csapattal már aktívan tervezgetik, hogy lehetne a közösségi lakhatást facilitálni a környéken.
Pa, a Django’s Eco hostel tulajdonosa, Dublinból költözött Cloughjordanbe, a zöld ethosz, az ökofalu oktatási célkitűzése vonzotta. Korábban is vendéglátással foglalkozott, és hamar felismerte, hogy a projektet egy szálláshely kialakításával hatékonyan tudja támogatni. A hostelt Django Reinhardt cigány gyökerekkel is bíró francia jazzgitárosról nevezte el. Pa volt egyébként a 2011-2015 köz működő Cloghtoberfest gipsy jazz fesztivál egyik fő szervezője is, amíg a rendezvény ki nem nőtte a település kereteit. A kép a két Jango – a zenész, és a jó barát rajza előtt készült.
A séta után Davie egy közösségi zenélésre invitál bennünket a vasútállomás közelébe. Vasárnap délután jobb esélyem nem is lehetne a helyiekkel való további ismerkedésre. Az első helyiekről viszont, akikkel leállok beszélgetni, kiderül, hogy belgák. A két család egymástól függetlenül keveredett ide, csendes tájat, befogadó légkört, fenntarthatóbb életmódot kerestek. A szigorú iskolarendszer helyett alternatív, otthontanulós formában képzelik el a gyerekeik oktatását. Kérdezem, meddig maradnak. „Ez a hosszútávú tervünk – egyelőre”. Irigylem a szabadságukat. A zenélés lassan indul be, de folyamatosan érkeznek újabb emberek hangszerrel a kezükben, megtelik a fészerből stúdióvá avanzsált helység. Mindig más vezet, valaki belekezd egy dalba, aki ismeri, csatlakozik. Kirándulók is betérnek. Miután valaki segít áthúrozni a balesetet szenvedett hegedűjét, egyikük be is száll. Jól esik meglátni a szigorú formai kereteken túl is felcsendülő közösséget.
Joanna, a Blue Door Studio tulajdonosa néha beles a függönyön, de különben sörrel a kezében kint élvezi a majdnem-napsütést. Ő rendezte be és bocsátotta független zenészek rendelkezésére a helyszínt. Utazási beszámolókat, meséket, verseket ír, rajzol.
- És a zene?
-Én nem zenélek, én tereket teremtek.
Nehezen hagyom ott a jókedvű vasárnap délutánt, de mivel a Cloughjordanben töltött időm nem hosszú, visszasétálok a városba, hogy más aspektusait is feltérképezzem. A 13-14. századtól lakott településen a De Marisco (később Morris, Morrissey) nemzetség emelt várat. A Cloch Shiurdáin (Siurdán köve/kastélya) nevet a legenda szerint onnan kapta, hogy a szentföldi keresztes hadjáratokról visszatérő normann lovag, az egyik De Marisco magával hozott a Jordán folyóból egy követ, és beépítette a vár kapuja fölé.
„Csendes középország”, írta róla a helyi születésű költő, Thomas Macdonagh (1878-1916). A térségben főleg mezőgazdasággal foglalkoztak, és foglalkoznak napjainkban is. A kereskedelmi körforgásba az 1863-ban épült vasút kapcsolta be a települést, amely a 19. században kétheti rendszerességgel tartott állatvásárairól volt híres. A széles utcákról a vasútállomásra hajtott állatokat néhány óra alatt a fővárosba lehetett juttatni. A vásárok alkalmával állítólag minden udvar megnyitotta kapuit a szomjas kereskedők előtt – minden egyes ház egyben kocsma is volt. Ezt már Mollietól, a Sheelagh na Gig könyvesbolt tulajdonosától tudom meg.
A bolt előtt apró asztal két székkel, akárhányszor jártam eddig erre, mindig ült valaki egy kávéval és könyvvel a kezében. Bár a tipikus egyutcás ír kistelepülés tényleg csendesnek tűnik, Mollie elmeséli, hogy a sok turistát vonzó ökofalu és a gazdag zenei élet mellett cirkuszi artista képzés és könyvklubok is működnek. Az eredetileg főleg zenei cd-ket, független és a helyi kultúrához kötődő dallamokat árusító bolt egy PJ Harvey számról kapta a nevét, amelyet kulturális ereje, feminista szimbolikája és provokatív jellege miatt választottak. A Sheela na gig ugyanis eredetileg egy középkori, meztelen női alakot guggolva, a szeméremtestét mutatva ábrázoló kőfaragás.
A zenefogyasztási szokások átalakulásával a boltocskában egyre inkább a könyvekre tevődött át a hangsúly, a válság alatt pedig a fantasztikus kávéja mentette meg az üzletet. Jelenleg biotermékeket, élelmiszereket is forgalmaznak, irodalmi kínálatukban szerepet kap a fenntarthatóság, illetve egy erőteljes feminista fókusz. Mollie Dublinból költözött a településre, az ökofalu projektbe akart bekapcsolódni, de nem volt elég tőkéje. Hosszan beszélgetünk, nem sajnálja rám az idejét. Amíg vásárló jön, tallózok a könyvek között. Amikor a zenei jam egyik résztvevője a Hidden life of trees című kötetet keresi, én nyomom a kezébe. Jól esik a helyi körforgás részévé válni – ha csak néhány percre is. Óva intettek korábban, hogy ez a könyvesbolt egy veszélyes hely, mert nem fogok tudni üres kézzel távozni. Mosolyogtam, kispénzű turista vagyok, úgysem veszek semmit.
Hát, vettem.
Mollie könyvajánlója
Már bőven estére jár, amikor az almafa-sétányon indulva teszek még egy kört az ökofaluban. Sokáig világos van, kihasználom az időt. Hatvanféle őshonos almafát ültettek a területen, elképesztő lehet, amikor virágzik. Shay, akit délután szintén láttam zenélni és szavalni, éppen locsol. Elmeséli, hogy ebben a kertben, ahol ő is munkálkodik, magfogás céljából termesztik növényeket. Megemlítem, hogy mennyire jó ennyi bogyós gyümölcsöt látni, a ribizli, az egres, amit itt kerítésnek ültetnek, nálunk már jóformán meg sem terem. Az angolokról, történelemről, vallásról, irodalomról és zenéről beszélgetünk. Izgalmasnak találom, hogy minden ki van írva írül is, annak ellenére, hogy viszonylag kevesen beszélik a nyelvet. Elmondja, hogy ez egyrészt a nemzeti identitás hangsúlyozása miatt van, de egy komoly célkitűzés is áll mögötte, szeretnék ténylegesen feléleszteni az ír nyelvet. Kötelező tantárgy az iskolákban, és legtöbbeknek inkább tanult nyelv. Százezer alatt van azoknak a száma, akik anyanyelvi szinten beszélik. De egyre több irodalmi alkotás születik írül, Cloughjordanben is működik ír nyelvű könyvklub. Shay maga is ír verseket, de inkább a saját örömére. Egyik fia zenész, ő Londonban él, a másik pedig New Yorkban. Sokadszorra hallom, milyen jó lenne itt tartani a fiatalokat. Sötétedik, mire elköszönünk.
2026 tavaszán az ökofaluban új világítási rendszert építettek ki, amelyet a fényszennyezés csökkentésére, valamint az éjszakai vadvilág és a biológiai sokféleség védelmére terveztek. A szabályozható, melegfényű ledek a holdfényhez hasonló mennyiségű világítást biztosítanak, ami lehetővé teszi, hogy a lakosok biztonságban sétáljanak vagy biciklizzenek haza, ugyanakkor nem zavarja a területen őshonos kilencféle denevér- és hatvankétféle molyfajt sem.
Másnap reggeli után elindultok a földek felé, hátha sikerül megnéznem a közösségi kertben a betakarítást. A vezetőjük ugyan nem vetette fel a csapatnak az esetleges fotózást, de nem hagyom ilyen könnyen lerázni magam, egyenként mindenkit megkérdezek, és rajta kívül mindenki örül is neki. Kis idő után Edwyn mellé szegődőm, megnézem, ahogy a német fiú traktorral, utánfutón elszállítja a zöldségeket az átadópontra. Először sztoikusan viseli, hogy minden irányból megörökítem, de amikor látja, hogy nem fogok tíz perc után lelépni, elengedi magát. Sokat beszélgetünk – zenéről, mi másról – na meg a kertről is kérdezem. Heti kétszer szüretelnek, a terményeket az ökofalu bejáratánál álló masszív, több száz éves, vastag falú kőépületben osszák szét, a tagok innen vihetik haza a szezonális friss zöldséget és gyümölcsöt a készlet erejéig. Emellett természetesen szedhetnek is maguknak. A kert 70-90 felnőttet tud ellátni, akik havi előfizetéssel biztosítják a helyüket. A biokert télen is termel – még ha kevésbé változatos is a kínálat. Általában nagyjából hatvanféle zöldséget ültetnek, vannak egyértelmű kedvencek és mindig kipróbálnak új fajtákat is. A magok jó része helyi fogás. A projekt munkahelyeket is teremt, mert ugyan bárki betegíthet a kertben, főállású kertészeket, és a European Solidarity Corps programon keresztül érkező fiatal önkénteseket is foglalkoztatnak. Edwyn is így tölt egy évet Cloughjordanben, ahol a kertművelés és közösségi főzés mellett a zeneszerzésre koncentrálhat.
Thomas MacDonagh
May Day
I wish I were to-day on the hill behind the wood,
My eyes on the brown bog there and the Shannon river,
Behind the wood at home, a quickened solitude
When the winds from Slieve Bloom set the branches there a-quiver.
The winds are there now and the green of May
On every feathery tree-bough, tender on every hedge:
Over the bog-fields there larks carol to-day,
And a cuckoo is mocking them out of the woodland's edge.
Here a country warmth is quiet on the rocks
That alone make never a change when the May is duly come;
Here sings no lark, and to-day no cuckoo mocks:
Over the wide hill a hawk floats, and the leaves are dumb.
Közösségi kert, magfogó kert, saját zöldségeskertek, gyümölcsösök mellett zajlik még egy kísérleti projekt az ökofaluban. Bruce Darellel második napom délelőttjén futottam össze, és mindjárt meg is hívott, hogy nézzek be délután, ő biztos, hogy dolgozni fog, de talán mások is csatlakoznak majd. Személyes játszótere, a Red gardens (research, education, development) a termesztés különféle, leghatékonyabb módszereinek kikísérletezését tűzte ki célul, és azt, hogy másokat is megtanít a zöldségtermesztés mikéntjére. A padlizsán például nem terem meg jól a környéken, Bruce az egyetlen, aki mégis sikerrel járt vele. Amikor egyik földjét megtámadta egy fertőzés, nem esett kétségbe, hanem az szennyezett földdarab helyett inkább termesztőzsákokba ültetett. Ez több növényfajta esetében is remekül megoldásnak bizonyult, mert a zsák kellően melegen tudta tartani a földet és a növények gyökerét a hűvösebb ír időjárásban. Bruce eredményeit YouTube videókban publikálja, amelyek nyomán Írország-szerte fordulnak hozzá tanácsért. Halkan, szerényen és alaposan magyaráz, közben egy pillanatra sem áll meg a keze.
A Red gardens tíz háztartást lát el élelemmel. A felesleget Bruce a háza udvarán álló, szabadon hozzáférhető hűtőben kínálja, bárki belenyúlhat, és mellette egy ládában ott hagyhatja a zöldség árát. Az így szerzett jövedelmet a kertbe forgatja vissza. A sikeres kísérletek mellett az okoz számára igazi örömet, ha minél több embert sikerül bevonnia, és személyes projektje lassanként közösségivé válik. Miközben Bruce és Will dolgoznak, leszakad az ég, egy darabig ki-be járunk a fóliasátorból. Nem örülnek az esőnek. Míg Írországban túl sok is van belőle, itthon a halott fű nyár közepén úgy ropog a talpam alatt, mintha őszi avaron járnék. Eszembe jutnak a hazai ökofalusi barátaim, hogy örülnek mindig egy ilyen áztató esőnek. Amikor alábbhagy, elköszönök, és elindulok vissza a hostelbe. Félúton, a focipályánál megint elkap a zuhé. Beállok a girbegurba ágú bükkfák alá, a sűrű koronájukon egy csepp víz sem jut át, természetes tető alatt élvezhetem a frissítő záport. Már vonaton ülök, mire kisüt a nap.
